Árpi története

Árpi még csak negyedikes volt, amikor bekerült a gyermekotthonba. Apró kisfiú volt, óriási kék szemekkel, kedves kis arccal. Mindenki sokkal idősebb volt nála, ugyanis általában a kicsiket nevelőszülőkre bízták, így nem kerültek az otthonba, a nagyok közé.

Árpi kivétel volt, hiszen csínytevései miatt elképzelhetetlen volt, hogy bárki is befogadja. A helyi általános iskolában is sokszor rossz fát tett a tűzre, emiatt hamarosan ki kellett őt onnan venni. Magántanulóként folytatta az iskolát.

Árpi olyan volt, mint egy sündisznó, nem lehetett hozzáérni. Amikor felé nyújtottad a kezed, azonnal a fejéhez kapta a sajátját, mintha védekezne valamilyen láthatatlan támadó ellen. Megölelni sem lehetett őt, rettegett az érintéstől és senkiben sem bízott.

Amíg otthon volt, az apja súlyosan bántalmazta Árpit. Egyszer olyan komolyan megverte, hogy rendőrségi ügy lett belőle, és a férfi évekre rács mögé került. A kisfiút elvették a családjától, és így került a gyermekotthonba. A körülmények miatt Árpi magába fordult, és a nevelők sem voltak képesek utat találni hozzá.

Az otthonban akkor már évek óta jelen voltak a lovak. Sok gyereket megnyugtatott a közelségük és többen lovagoltak is rajtuk. Aki beleszeretett ebbe az időtöltésbe, annak nagyon sokat tudott segíteni, hiszen a lovardában mindig egyértelműek voltak a dolgok. Ez a közeg fegyelemre és tiszteletre tanít. A ló csak akkor engedelmeskedik neked, ha finom jelzésekkel, kedvességgel kérsz tőle. Hatalmas állat, ám ha kiérdemled a bizalmát, könnyű vele az együttműködés.

Árpi egy ideig kerülgette az istállókat, aztán egyszer mégis bekéredzkedett. Ettől fogva ő volt az egyik olyan fiú, aki mindig ott volt, amikor a lovakat etetni, vagy takarítani kellett.

Volt Árpinak egy kedvenc lova, akinek a közelébe nem engedett senkit. Csak ő kefélhette a sörényét, és tisztíthatta a patáját. Az otthonba kerülése óta először hagyta, hogy valaki közel kerüljön hozzá.

Évek teltek el így, mígnem egyszer, amikor reggeli etetésnél szaladt az istálló felé, odarohant a nevelőhöz, akivel együtt látták el a lovakat, és futólag megölelte. Különleges pillanat volt ez. Árpi végre újra megtanult megbízni másokban.

Ennek a fiúnak ma már felesége és gyermeke van. Tudhatjuk, hogy egy ló és a csöndes törődés nyitotta ki újra a szívét.
Árpi történetét a Tűzcsiholó Egyesület juttatta el hozzánk. Ha érdekel, mivel foglalkoznak, olvass utána itt:
Elérhetőségeink:

Telefon: +36 70 774 9896    Email: zade.akg@gmail.com     Cím: 1035, Raktár utca 1.
© 2025 Zádé. Minden jog fenntartva.