Mi vagyunk a Zádé,

egy, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 10. évfolyamára járó diákok által alapított cég. Csapatunk mind a 11 tagja lelkesen dolgozik a közös ügyért.

Célunk, hogy felnyissuk az emberek szemét, motiváljuk őket, hogy figyeljenek egymásra, és segítsük őket abban, hogy érzékenyen tudjanak tekinteni az egész világon megmutatkozó társadalmi egyenlőtlenségekre.

Ez azonban szinte mindenki számára egy nehéz téma, akár részesülnek ilyen fajta megkülönböztetésben, akár nem. Ennek ellenére lényeges, hogy ne tabuként kezeljünk egy olyan jelenséget, ami átfogóan, mindenhol jelen van. Minden történet fontos, de még fontosabb, hogy el lehessen mesélni őket.

Mi, a Zádénál lehetővé tesszük ezt. Ámde nem egyedül. Együttműködünk különböző alapítványokkal, szervezetekkel, akik a társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkoznak. Nekik köszönhetjük a történeteket, amelyeket elolvashattok a honlapunkon.

Célunk népszerűsítésében segítenek nekünk termékeink is. Alkotásainkat, melyek a történeteket kísérik, különböző vászon-, illetve papíralapú tárgyakra, például pólókra, képeslapokra nyomtatjuk. Megtalálhatjátok és megvásárolhatjátok őket különböző vásárjainkon, melyek pontos helyét és időpontját megtaláljátok a honlapon.
Nevünk Seherezádénak, az 1001 éjszaka egyik szereplőjének nevéből ered. Mi is szeretnénk 1001 történetet eljuttatni Hozzátok.
Elérhetőségeink:

Telefon: +36 70 774 9896    Email: zade.akg@gmail.com     Cím: 1035, Raktár utca 1.
© 2025 Zádé. Minden jog fenntartva.